Lucas
Tenshi

*Lucas a kastélyban találja magát, ahova nemrég érkezett szülei jóvoltából. Halkan lépegetett, nézelődött, nagyon furcsán érezte magát. De hiszen ez nyilvánvaló: még csak most érkezett. Felballagott a lépcsőkön, megtalálta a Levita Klubhelységet, nehezen, de be tudta tolni az ajtót, mire az elég hangosan megreccsent. Lucas nem kicsit megijedt. Elejtette minden holmiát, bőröndje bekúszott a Klubhelységbe, ő pedig szaladt utána. Elkapta; De hirtelen megpillantott egy lányt, aki nem vette le róla a szemét egy pillantásra sem. Ismét az a borzasztó érzés: Lucas gyomra kavarogni kezdett. Mi van akkor ha eltévedt? És ki ez? Vajon ő is Levita házának egyik tanulója? Összebarátkoznak, vagy riválisokká, netalántán ellenségekké válnak? Mindezekre nem kapott választ. A sokktól megdermedt. Gombóc nőtt a torkába, de egy halkan mondott szó kicsúszott a torkán:*
-Sz-Szia...! ~És most? ennél többet már tényleg nem tudok kimondani...!~

*Az ajtónyílást több dolog is követi: először egy hatalmas bőrönd szánkázik be az ajtón, majd utána egy megszeppent fiú lép be. A fiú viselkedése alapján egyértelműen megállapítható, hogy elsős és teljesen új a kastélyban. Ezt a feltevést látszott igazolni az is, hogy a bőröndjével mászkált a kastélyban és halálra volt rémülve. Azért egy halk köszönést kipréselt magából. Tenshi is ilyen lehetett egy éve. Felállva odasétál az újonchoz és köszönti:*
- Szia, Tenshi vagyok. Üdv a Levitában. Téged hogy hívnak? - *kérdezte, majd elmosolyodva kezet nyújt. Még élénken emlékszik mennyire idegenül érezte magát az első pár napban, amikor senkit nem ismert és azt sem tudta, hogyan illik az ittenieket köszöntenie. Most igyekszik pár kellemetlen perctől megkímélni a fiút.*
- Ha jól látom, most jöttél. - *mondja és nem kérdezi, hanem megállapítja a dolgot.*
- Van kedved leülni kicsit? Aztán megmutathatom a Szobátlan gólyák lakhelyét is, hogy le tudd pakolni a cuccaidat. - *mondja, közben pedig visszaül a már előmelegített foteljébe. Szerencsére, az elmúlt évben kibékült velük a Levita torony is és visszaengedett mindenkit a szobájába. De ez még nem változtat azon, hogy az újaknak a gólyalakban a helyük - legalábbis addig, míg szobát nem kapnak.*
- Honnan jöttél? - *kérdezi kíváncsian. Elvégre ez is egy a jól bevált ismerkedő kérdések közül.*

*Lucas megnyugodott, mert látta, egy kedves lánnyal van dolga, akit érdekel hogy ki ő, és hogy honnan jött.*
-Szia. Elnézést az előzőekért. Nagyon örvendek, Tenshi, a nevem Lucas. *Kezet nyújt neki, aztán megszeppenve "visszatette" kezét az eredeti helyére.*
-Igen, most jöttem, már az is eszembe jutott hogy eltévedtem. - *mondja, aztán körbenéz.*
-Leülni? Tényleg? Nagyszerű! Hát persze hogy leülök! - *Nagy lendülettel leült a másik fotelba, és nagyon fel volt dobva.* - Értem, és köszönöm a segítséget. Én Párizsból érkeztem, de San Francisco-ban születtem. A szüleim elváltak, édesapám megcsalta anyukámat, elváltak, aztán édesanyám újraházasodott. Sok gonddal, és lelki teherrel járt ez. De nem csak nekem - folytatta -, anyukámnak is. El kellett menekülnünk San Franciscoból, mert apukám ott elég híres személy, és nem tűrt volna el minket.
*A történet nem volt vidám, ám de Lucas annál inkább. Nagyon boldog volt, hogy ilyen hamar talált magának egy újdonsült barátot.*
-És te? Honnan jöttél? Hanyad éves vagy? Mondj el mindent magadról, amit csak tudsz.
*Izgatottan elkezdett mozgolódni, Lucas arra várt, hogy Tenshi szája végre kinyíljon és hallja a kérdéseire a választ.*

*Tenshi nem is számított rá, hogy ezzel a pár barátságos gesztussal ennyire fel fogja lelkesíteni a fiút, akiről közben kiderült, hogy Lucasnak hívják. A fiú lendületesen lehuppan a másik a fotelbe és elkezd csacsogni. Ahogy beszél, a lány szemei folyamatosan egyre nagyobbra nyílnak a megdöbbenéstől. Lucas ugyanis az egész élettörténetét elmeséli fél perc alatt - és hiába csacsogós a hang, nagyon is komoly dolgokat élt már át. Tenshi hirtelen nem is tud mit mondani. Persze nem hagyhatja reakció nélkül, így mindössze csak annyit tud kinyögni:*
- Hűha. És azért jól vagytok? - *közel sem biztos benne, hogy ez a helyes reakció, de azért megpróbál valami kapaszkodót keresni, hogy tudják folytatni a beszélgetést. Az erőfeszítése pillanatokon belül feleslegessé válik, mert a fiú most az ő családja felől érdeklődik:*
- Én és az öcsém Magyarországon születtünk már, de a szüleim Japánból jöttek. Másodéves vagyok. Egy éve én is pont ilyen elveszett voltam, mint te. Ráadásul akkor teljes fejetlenség volt, mert a Levita torony megharagudott ránk és mindenkit kidobott a szobájából és lezárta magát. Ez még az előtt történt, hogy idejöttem. Akkoriban a klubhelységben meg a könyvtárban aludtunk mindannyian. Persze nekem jól jött a dolog, mert így ismertem meg Burit, aki a legjobb barátnőm és szobatársam lett azóta. Igazából elég érdekesen telik errefelé az élet. - *mondja mosolyogva.*
- Remélem, te jobb reflexekkel rendelkezel, mint én. Persze mindegy is, csak óvatosan közlekedj a lépcsőkön. - *figyelmezteti a fiút. Ha Lucas nagyon kíváncsi, majd elmeséli, miért is kell vigyázni.*

-Jól. Mondjuk rá. Az a célom, hogy megkeressem apámat, vagy mágikus, vagy normális úton. Ki akarom deríteni, hogy tényleg megcsalta-e anyát.
*A vidám kinézetű mimikából Lucas arca gyorsan változtatott. Komoly, kifejező arcot láthatott Tenshi.*
-Nem érdekel, mit mond anyám, addig nem tudok neki hinni, míg apám szájából nem hallom a ő verzióját. - *Mondta, majd ránézett Tenshi arcára, és ismét elmosolyodott.*
-Nahát, te igazi kung-fu harcos vagy? - *Mondja ledöbbent tekintettel Tenshi-nek.*
-Nyugi, csak vicceltem. - *Rajzol arcára egy erőltetett mosolyt.*
-Lépcső? Érdekes. Én szimplán feljutottam rajta. Netalántán el lenne varázsolva? - *Nézett ismét érdeklő tekintettel Tenshi-re.* - Mesélj róla. Mindent tudni szeretnék erről a helyről.
*Lucas kezébe temeti állát, és figyelmes tekintettel nézi Tenshi száját, hogy végre beszédre nyíljon.*

*Elég komoly dolgok hangzanak el. Tenshit már az a tudat is elszomorítja, hogy ha azt hallja, hogy valakinek ilyesmin kell átmennie, de az egyenesen sokkolja, hogy valaki ennyire fiatalon van szembesül az élet kegyetlen oldalával. Mikor Lucas a céljáról beszél, Tenshi csak röviden bólint, hogy jelezze figyel és érti, amit a fiú mond. Szerencsére azért a fiú nem egy önsanyargató jellem és valószínűleg ezért is képes ilyen vidám hangot megütni a többi témánál.*
- Én? - *kérdez vissza nevetve.*
- Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a küzdősportok. Amúgy is elég sok baleset ér - nem szeretném kihívni magam ellen a sorsot. - *vallja be kis fintorral. Szerencsére vannak hős lovagok, akik kimentik a sárkányok, medvék és vérengző lépcsők karmai közül. Nélkülük már nem is lenne életbe. Vagy pár végtagja hiányozna. Nehéz eldönteni, melyik a rosszabb.*
- Van egy pár megátalkodott lépcső is a kastélyban - múlt héten az egyik teljesen váratlanul bekapta a lábam! De szerencsére az egyik barátom jött és megmentett. Csak aztán kiderült, hogy zúzódásokat szereztem és majdnem egy hetet kellett töltenem a gyengélkedőn, amiatt az ostoba lépcső miatt! - *mondja felháborodottan. Tenshi igazán beleéli magát e mesélésbe és vadul gesztikulálva igyekszik szemléletesen elmagyarázni a történetet. Aztán szerencsére eszébe jut, hogy azt ígérte, megmutatja Lucasnak az új helyét, hogy le tudjon pakolni. Úgyis késő van már, a fiú is biztos fáradt a hosszú úttól. Ezért feláll és elkezdi összeszedni a holmijait.*
- Gyere, közben induljunk el. Megmutatom a Gólyalakot. Biztos eléggé kifárasztott a mai nap. Segítsek vinni valamit? - *kérdezi és kezét nyújtja előre, hogy meg tudja fogni, amit a fiú esetleg felé nyújt.*

-Nahát, nem mondod komolyan?! - * Néz felháborodottan Lucas Tenshire.* - Sok könyvet olvastam már az elvarázsolt tárgyakról, de ilyesmiről soha nem hallottam. Remélem azért velem nem történik ilyesmi...
*Mondja kicsit félszegül a nemrég érkezett fiú.*
-Egy hétig a gyengélkedőn? Mit csináltál te ott? És jól vagy? Már nincs semmi bajod? És nem lehet tudni, hogy ki varázsolta el a lépcsőket? Valamit azért kellene csinálnunk ellene, nem? - *Kérdezte a lánytól Lucas, aki ötletek halmazával állt elő.*
-Igen, eléggé fárasztó volt, de azért annyira nem vagyok fáradt, hogy egy lánynak adom a holmijaim, hogy cipelje. - *Kacsint félszemmel Tenshire, aztán felemeli dolgait, és elindul Tenshi háta mögött. Miközben mentek, Lucasnak be nem állt a szája:*
-Szeretem a macskákat, a kutyákat nem igazán, repülni nem szeretek, mert mindig az az érzés tör rám, hogy le fogok esni a seprűről.
*Mondta nevetve Lucas.*

 *Lucas nem hagyta, hogy Tenshi segítsen - a lány ezért kicsit hálás, mert még egy kicsit mindig bicegett, mert a lába nem gyógyult még meg teljesen. Szerencsére a fognyomok csak halványan látszottak és a bicegés sem volt feltűnő, csak annak, aki jobban odafigyelt az apró részletekre. A javasasszony szerint ráadásul kis idő elteltével a lába jobb lesz majd, mint újkorában. Szerencsére aztán rájött, hogy nem kell neki fizikailag cipekednie, elvégre mégiscsak boszorkány volna. Pálca elő és következhet a Vingardium leviosa. Ezzel legalább megkíméli a fiút a cipekedéstől. Így már elég gyorsan elérték a szoba ajtaját, amit Tenshi gyorsan ki is nyitott, majd nyitva is tartott, hogy a fiú és a sok csomag is beférjen rajta.*
- Meg is jöttünk. - *mondja és körbemutat a szobában, majd egy mozdulattal megszünteti a varázst és lerakja a holmikat a szoba közepére.*
- Innen már nem kísérhetlek tovább. - *mondja és fejével az egyik ajtó felé bök, amin a Fiúk felirat olvasható. Bátorítóan rámosolyog Lucasra, majd elkezd búcsúzkodni:*
- Azt hiszem, mennem kell. Örültem a találkozásnak, remélem, összefutunk még. Szép álmokat! - *mondja egy biztató mosolyt küldve a fiú felé, majd megfordul és határozott léptekkel kisétál a Gólyalakból és célba veszi a Szigetet, hogy végre ő is pihenhessen egy keveset.*

-Nahát, köszönöm Tenshi. - *Bök a vállára a lánynak, aki varázslatával vitte Lucas minden holmiját. Lucas nem mond semmit, csak megdöbbenve áll.*
~Mit is várhattam volna egy másodévestől? Játszó könnyedséggel emelte fel a baromi nehéz holmijaimat...!~
-Ajaj. Ismét egyedül. - * Mondja halkan, mikor már Tenshi eltűnik.* - Lássuk csak...Varázspálca megvan? - *Kutat a holmijai között, nem találja meg.* - Hát persze, a bal zsebembe raktam. - *Mondja majd ráüt egyet a homlokára.*
-Bele kell még rázódnom ebbe, ez nem könnyű...
*Besétál a Gólyalakba, ahol láthatóan nincs senki. Lucast ez nagyon elszomorítja. Ismét egyedül. Ez még rosszabb volt neki, mint amikor szülei veszekedtek. Legalább akkor hallotta anyja és apja hangját. De most? Semmi. Üres a tér. Egyedül van, miközben pakolja ki ruháit, kacatjait, könyveit. Aztán rátalál anyja egyik zárt dobozkájára.*
~Mit is mondott? Ja igen. Csak akkor nyissam ki,ha már a kastélyban vagyok. Hát akkor, itt az ideje hogy bemutassam azt az egy varázslatot amit megtanultam a könyvekből.~
-Alohomora!
*Lucas elővette pálcáját és rákoppintott a dobozra, ami kinyílt. Egy levél volt benne. Anyja sok jókívánságot ír benne, és hogy nagyon hiányzik neki. A levél mellett még egy kép is volt, ahol az anyja és mostoha apja, Paul volt. Lucas nagyon boldog volt.*