Vészhelyzet esetén

Vészhelyzet esetén ne törődj mással, csak a saját épségeddel. Ugorj bele a felfújt mentőcsónakba, pillants rá a hátramaradottokon, hullajts el egy könnycseppet és evezz a messzeségbe.

Hová is evezel?
Hátranézel. A hajó nem süllyed, mindenki nevetgél rajta, néhányan még a messzeségbe pillantanak, elmélázva, rád gondolva, aztán észreveszik, hogy elméláztak. Pezsgőspoharukkal a kezükben visszafordulnak az ismerőseikhez beszélgetni a nem túl izgalmas mindennapi életükről.

Miért is evezel?
Visszafordulsz. A nevetés visszhangja még elér hozzád, néha úgy érzed, mintha rajtad nevetnének. A nap elbújt a horizont mögött, a sötétség körbevesz, vészjóslóan suttog neked, de nem érted, hogy mit.

Miért nem fordulsz vissza?
Túl késő már, túl messze vagy, hogy vissza tudj menni, erőt kell gyűjtened hozzá. A tengerben felbukkannak különös lények, amiket eddig csak hallomásból ismertél. Sárga és fekete színkavalkádjuk szürkévé teszi a tenger neonkékjét. A sellőlények nem értenek a nyelveden, és nem szívesen néznek rád, elkerülik a hajó sziluettjét és csoportosulnak.

Meddig kell még itt maradnod?
 Megvárod, amíg a különös sellőteremtmények befagyasztják neked a víz felszínét, hogy visszarohanhass a hajóhoz. Néha visszanézel. Olyan messze vagy.

Ki leszel ha visszamész?
A szürke tenger felszíne megkeményedik, a lények unott arccal lehelnek rá, hogy megvédjék magukat a külső hatásoktól. Óvatosan rálépsz a jégkorongokra, megnézed, hogy elbírnak-e. Elbírnak. Megfordulsz, a hajó fényeit már csak halványan látod. Messze vagy mindenkitől.

Mit mondj majd nekik?

Először csak sétálsz, nyugodtan, hidegvérrel, aztán rájössz, hogy senkit sem kell átverned, a sellőlények nem számítanak. Elkezdesz rohanni. Néha megbotlasz és a víz alá látsz, ahol egy vízalatti város terül el, csodálatos építményekkel. Sosem láttál még ilyen szépet. Elmélázol egy kicsit, majd felállsz, a tekinteted még mindig a piros-fekete építményeken lóg. Ismét elindulsz.

Hol ér véget az élmény és hol kezdődik a szenvedés?

Lihegve, megfagyva a hajó fenekéhez érkeztél. Felnézel rá. A megszokott mocsokfoltok, a rozsda, a régi, ismert hangok...de valahogy most más minden. Kissé elvesztetted ezt a hajót, és most visszakaptad, jobban becsülöd, ismered, szereted, utálod, megszokod. Felkapaszkodsz a létrára.

Vajon hogyan fognak majd hozzádállni?

Kitolod magad a létra fogságából és szemben találod magad mindenkivel. Az ismeretlenek is ismerősök már, hisz ismered az arcformájukat, a mentalitásukat, tudod kik ők. És ők is rádnéznek, és egy vagy a sok közül. Beolvadtál újra.