Te.

Te ott, Kronosz l�nya. Te fodroz�dsz a kast�ly t� viz�n. K�zelebb l�pek, m�l�zva r�d n�zek. K�t �s f�l �v. Szellemk�nt keringt�l ebben a k�t �s f�l �vemben.

Megd�nt�d a fejed, mosolyra h�z�dik a sz�d, b�lintasz, hogy indulhatok. �s �n tudom, hogy nem a m�ltam szelleme leszel t�bb�, nem az, aki miatt a megb�n�s fojtogat� �rz�se k�noz, hanem az, aki v�d�angyalk�nt �l a jelenemben, ott vagy m�g�ttem, egy leheltnyire, szinte �rzem a parf�m�d. Sugallod az ir�nyt.

Hogy f�jhat valami ennyire k�nnyen?
Olyan, mintha egy tollpihe leszor�tva lett volna t�l sok�ig, �s most egy enyhe szell� szabadd� eresztette. Elindult, a sz�l ir�nyt mutat, �s m�r nem �rdekli merre vezeti az �t, megtanulja �lvezni. �lvezi azt a cs�p�s szelet, az enyhe naps�t�st pih�in,  �s csak van.

Nevetek vagy s�rok?
A szivembe k�lt�zt�l, csendben, helyesl�en, j� �rz�ssel a sz�vedben. Berendezted az a teret az �reg, s�t�tbarna mahag�ni b�toraiddal, �s a kanap�n heversz.
Ott vagy, �rzem, hogy t�mogatsz, �s enn�l t�bb nekem nem kell.

Bennem �lsz tov�bb.