K�r�l�ttem z�ld hadsereg gy�lik, rohan�sukb�l �tv�ltanak lass� s�t�ra, majd j�mboran leteszik fegyver�ket �s a f�ldre �lnek.

Annyira nyugodtak, hogy mindannyian f�v� v�ltoznak.

Karjuk l�h�n lombk�nt �v: vigy�zz az elm�ddel! nem kell nek�nk elme se gondolat.

E kis sziget, amit alap�tottak ez�ltal, a lelkem visszat�r� nyughelye lett.

Le�l�k h�t �n is, de az �sszes fegyverem kar�k�nt bel�msz�r�dik: k�nyelmetlen�l, inger�lten er�ltetn�m magamra a nyugalmat, meg akarom tagadni a fegyvereim l�t�t bennem.

A harcosok lombjai hangj�ban a m�ltban r�v�l� ismer�s�k hangj�t hallom, majd k�pkock�k �z�nlenek a l�t�terembe: becsukom h�t szemem.

K�rbe-k�rbe sz�llnak egy hatalmas fekete t�rben.

A lombok, mint ment�lis vasmacsk�k tartanak a szigeten.

A k�pek olykor fekete-feh�rek, de t�lexpon�ltak is remegnek a szemeim el�tt: egy j�kedv� s�ta a t�parton, egy nagy veszeked�s a szeret�mmel, a b�k�l� �rint�sek, a rep�l�s �rz�s�nek pillanatnyi �lvezete, a csal�d �v� keze. Minden ott van, minden, ami valaha is nyomott hagyott bennem.

A k�t k�p k�z�tti �res t�rbe n�zek �s belerohanok: semmi sincs ott, hang sincs m�r.

Mi�rt ilyen j� �rz�s?

Meg�llt az elm�m,

nem forog tov�bb;

egy pillanatra meghalok,

--

vagy megsz�letek?