alapok

teljes név || Giles Kellen Samuel Lawrence
becenév || L, Sam, Gil
nem || férfi
születési hely, idő || Lyndhurst, 1981. 03. 17.
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 5

          a múlt

A régebbi időkben anyánk és apánk az Azkabanba voltak elrendelve, ott járőröztek reggeltől estig, azonban mikor feltehetőleg a Sötét Nagyúr két szolgáját bevitték, ők alkut akartak kötni velük, miszerint ha kiengedik őket nem esik bántódásuk a háborúban. Nem egyeztek bele az alkuba, de minden nap és minden éjszaka újra és újra előjött ez az ajánlat, míg nem a két auror megelégelve őket kérték áthelyeztetni magukat. Azonban azt meg sem említették, hogyha kiszabadulnak megölik őket. 1981 harmadik hónapjában, a tavasz kezdetének időszakában láttuk meg a napvilágot. Bizony, láttuk. Anyám, Angeline a kínok közti szüléskor két gyermeket hozott a világra: Én, Giles voltam az, aki hamarabb kibújt, utánam jött egy perccel fiatalabb húgom, Caline. Apánkkal és anyánkkal együtt egy gyönyörű, hatalmas házban laktunk Lyndhurst kies részében. Hat éves korunkban apánktól mind én mind Caline kapott egy-egy hangszert, mert húgom nagyon érdekelte a zenészet, így én is elkísértem őket egy hangszerboltba. A falon egy gitár díszelgett, lángcsóvákban úszott és nagyon megtetszett, így apánk megvette nekem, s Caline-nel együtt gyakoroltunk sajátunkon. Egészen tizenegy éves korunkig békében éltünk, ha valami bántódása esett húgomnak én rögtön szaladtam és segítettem rajta. Nem az a társas lény, de igyekszem mindent elkövetni, hogy az váljon belőle. Egy szép napos reggelre ébredtünk, húgommal kimentünk a kertbe, mint azt szokás elvettük szüleink pálcáját és azzal kezdtünk el kardozni, közben pedig olyan hangokat adtunk ki, amelyek a bűbájok vagy épp az átkok hangbéli hatását utánozták. Apánk, Marcus közelebb lépett hozzám, a nem túl messzi fára irányította a kezemmel a pálcát, majd megrántotta és egy varázsigét kiáltott. Persze csak ő irányította a kezem és a mozdulatsort is ő idézte elő, nekem semmi közöm nem volt a varázslat előidézéséhez. A húgommal egész nap csak játszottunk, míg nem a nap utolsó sugarai rávilágítottak az arcomra. Körbenéztem, mindent jó alaposan megvizsgáltam, mintha éreztem volna, hogy itt nagy baj fog történni. Caline-t magamhoz öleltem, s nem engedtem el, együtt néztük a naplementét. Anyánk bezavart minket a házba, a vacsora az asztalon várta, hogy megegyük. Apám pálcáját mikor nem figyelt mélyen a zsebembe dugtam, szerettem volna éjszaka is egy párszor megpróbálni, élveztem a varázslást, bár persze össze-vissza forgattam a kezembe, jó hogy nem történt velem nagyobb baj. Mindenkinek jutott egy nagy adag, én csak keveset ettem, valahogyan nem volt étvágyam. Mikor láttam, hogy Caline is befejezni kívánja elvettem előle a tányért, majd beraktam a mosogatóba. Anyát és apát egyenként szorosan átöleltem, bár nem volt rá ésszerű magyarázat, arcukon látszott, hogy meglepődtek. Testvérem kezét megragadva mentünk fel az emeletre, ahol a szobánk volt, földszinten pedig szüleinké. Kint nagy vihar dúlt, igaz becsuktam saját ajtómat magam mögött, de vártam mikor jön utánam a húgom. Már kopogtak, ki is nyitottam az ajtót, a várva várt vendég az, de nem öltözött át. Furcsálva méregettem, aztán ledőltem az ágyra. A mellettem lévő már javában aludt, én viszont éberen szorongattam kezemben a pálcát, mint egy érett hős. Nagy fények, cikázó átkok. A bejárati ajtót betörték, hangokat lehetett hallani, s sikítást. Jól tudtam ki birtokolja a hangot, anyám volt az, apáét viszont nem hallottam. Becsuktam a szemem, nem figyeltem az ágy másik felére, csak később eszméltem fel mikor az ajtó nyitódott. Fényözönök milliói szabadultak egyszerre el a házban, majd az ablakon kinézve láttam, hogy a tetőt lángok borítják és nemsokára lejjebb fog terjedni. Egy kis zsák volt az asztalra letéve. Gyerek voltam és kíváncsi. Egyik kezemmel fogtam, másikkal pedig belenyúltam. Jól ismertem mi ez, apa sokat tanított a mágikus eszközök terén, de gyakorlatban soha sem mutatta meg, mindig csak annyit mondott, hogy a hely nevét kell kimondani. Halkan mentem, bár sejtettem, hogy ide is fel fognak jönni, ekkor ismét hallottam egy sikolyt, de egy sokkal fiatalabbat. Nem volt idő gondolkodni, eszeveszetten futni kezdtem, egyik kezemben a pálca, másik kezemben a por. Benéztem a hálószobába, ahol anyám három halálfalóval próbált elbánni, de apát nem láttam. A hang forrását viszont igen: egy másik maszkos becélozta a húgom, én tudatlanul eléálltam, és kezemmel nagy lendületet véve elordítottam magam, mire a halálfaló meghőkölt és felesett valamiben, hátraesett. Igen, itt jelentkezett először varázslótudományom. A tarisznyából felmarkoltam a hopp-port, Caline-nek is a kezébe nyomtam, majd azt ordítottam neki, miközben a kandalló felé mentünk, hogy sikítson, így nem fogják hallani a többiek azt, hogy mi is az útirány. Beledobtuk egyszerre, majd az Abszol Utat választottam megfelelő iránynak a bujdosáshoz. Egy pillanatra visszanéztem, s anyám is rám nézett, de szemében látszott, hogy helyesli azt amit teszek. Nem hittem volna, hogy ennyire rossz lehet a hoppanálás: Iszonyúan szédültem, szemeimet becusktam, hogy ne lássam azt a hatalmas kavarodást ami folyik előtte, pálcás kezemmel pedig a megfogott lány szemeit takartam el. Egy hangos puffannással meg is érkeztünk, szemeimet azonban nem nyitottam ki, csak egy hangra eszméltem fel, majd egy segítő kézre, ami felsegített és leporolta a koszt a ruháinkról. Egy nagy szemüveges nő volt, aki már fénykorát lényegesen túllépte, de kedvesnek tűnt. A pálcát kezemből rögtön kitépte, próbálta úgy fordítgatni, hogy a szemben álló ne lássa meg. Sejtelmes arckifejezést vágott, nem is értettem, hogy ki ez. Úgy beszélt rólunk, mintha rokonai lennénk, s pálcát kért nekünk. A sokkból nem igazán tértem magamhoz, cska magamhoz szorítottam húgomat. Kitöröltem szememből a port és a koszt, megnéztem tetőtől talpig a nőt, de nem tűnt ismerősnek, jószándékúnak viszont annál inkább. Bólintottam egyet, a férfi egy dobozkával a kezében először a látszólag kisebbet hívta magához, majd miután végeztek és meglett a neki való, én következtem. Közelebb léptem a pulthoz, az eladó nem tűnt kedvesnek, de érdekeltem, arcán látszódott a kíváncsiság. Megragadtam a pálcát, de nem történt semmi. A férfi a pult mögött biztatott, hogy suhintsak vele egyet, én a polcokat megcélozva így is tettem, ami berobbant. Elindultam volna segíteni összeszedni, de a mellettem lévő idegen megfogta a karom. A pálcakészítő csak egy pillanatig volt távol, egyszerre három dobozt hozott magával. Én ösztönösen a középsőhöz nyúltam, amelyben egy szürke és fekete árnyalatú, alján pedig vörös szín díszelgett. Mikor megfogtam egy kisebb szél vett körül, aminek hatására én teljesen meg is rémültem. A mellettem álló hölgy szólt, valamit odanyomott a másik ismeretlen kezébe, majd kivezényelt minket az ajtón. Egy kereskedést célzott be, nem vitt be minket, csak annyit mondott várjuk meg őt idekint míg végez a dolgával. Szívem szerint elfutottam volna, de megvártuk, míg egy halom könyvvel a hóna alatt kijött és a kezünkbe nyomta őket, majd mormolt valamit a Roxfortról. Nagy sóhajtások közepette elindultam a Gringotts bank felé, természetesen húgomat karon fogtam és vittem magam után. Miután benyitottunk odaszaladtam az egyik manóhoz, aki visszautasítva kiküldött minket. A pápaszemes kisasszony követett minket, valamit a fülébe súgott, aki szemöldökráncolva elindult a család széfe felé.  Kidülledt szemekkel néztem, nem értettem a helyzetet. A húgom tudta a széfünk számát, anyánk csak neki árulta el, nem is értem miért. Kérdések halmazával indítottam volna az ott maradt személyre, de ő mutatóujját szám fölé emelte. Kis idő elteltével megjött testvérem egy kis tarisznyával. Kifordultunk, nem szólt semmit a vezetőnk, pedig engem majd' megölt a kíváncsiság. A pálcabolt felé közeledtünk, majd ott se szó se beszéd ismét megjelent a hopp-por. Szerettem volna mentegetőzni, hogy talán még el sem mentek a halálfalók, de a nő csak belökött, mi pedig mentünk. A házunk romjainál kötöttünk ki. Megtaláltuk azt, amit nem szerettünk volna : Szüleink holttesteit vérben ázva. Én csak egy pillanatra láttam, közben a felettünk álló kezdett el hozzánk beszélni. Elárulta nekünk, hogy ő Alodia, ő egy látó, aki meglátta előre mi fog történni régi barátjaival. A barát szót hallva kicsit megnyugodtam, bár nem mentem oda hozzájuk, húgomat sem engedtem. A profeszor átszállított minket ismét a kandallóból egy vasútállomásra, amit ezelőtt még nem láttam. Tele volt muglikkal, így a jósnő magára kapott egy fekete köpenyt, hogy azért ne legyen túl feltűnő. A bőröndöket nehezen bírtuk, abban maradtak az emeleten még épségben lévő ruháink és a könyvek. Néhány vörös hajú egyén és egy fekete, akiről már sokat olvashattam az újságban nekiment a falnak. Nem, felszívódott! Nem értettem, de biztos ez is valami átjáró lehet, amiről apánk is mesélt nekünk sokszor. Mi sem haboztunk, átvágtunk rajta és a 9 és 3/4 vágánynál kötöttünk ki, ahol a vonat már épp indulni készült, épp hogy csak fel tudtunk szállni. Túl fáradt voltam, túl sok volt az izgalom, bedőltünk egy eddig üres kupéba és elaludtam. Furcsa álmom volt, gyakorlott varázsló voltam és a halálfalók ellen küzdöttem. Túl sok volt a rémkép, felkeltem, a vonat pedig csak vágtatott tovább. A mellettem ülő beszélni kezdett hozzám, szavak áradatai indultak meg felém. Elmondta, hogy apánk rokonaihoz fogunk menni, akik ugyan szegények, de testvérük tagadta meg őket. El sem tudtam képzelni mi lesz ott, de a látó azt mondta, hogy jó helyünk lesz ott, én csak bízni szerettem volna benne. Csak mellékesen, mormogva mondta, hogy valamilyen professzor egy húga, bár a nevét nem értettem kristály tisztán. Egy levelet nyomott a kezembe, ami az Iskolában lévő felvételről volt szó. Megfordítottam és nekem volt címezve. Lassan arcomon egy mosoly terült el, a vonat pedig majd lassan megállt. Bőröndökkel együtt kiszálltunk, majd egy csónakba beszálltunk és jött mellénk egy szőke hajú fiú, aki már felsőbbévesnek tűnt. Beszélgettünk vele egy keveset, jól esett valakivel már végre. Megtudtam, hogy a neve Tom Aeneas, harmadéves és Griffendéles. Ahhoz képest, hogy én csak egy elsős voltam kedves volt velem, minden kérdésemre készségesen válaszolt. Azt gondoltam, hogyha ilyen jószívű emberek vannak abban a házban nekünk is ott lesz a helyünk. Megérkeztünk. A kastély gyönyörű fényekben pompázott, egészen a Nagyteremig vándoroltunk. Tom a saját házának asztalához hívott bennünket, legalább egy kicsit tudtunk szusszanni, de csak egy léleknyit. Máris jött a házválasztás, és hamar én kerültem sorra. Fejemre a Teszlek Süvegnek nevezett kalap került, ami mocorgásba kezdett és beszélni kezdett hozzám.

       jellem

Próbál mindenkivel kedves lenni és megértő, szereti helyre hozni az emberek lelki világát. Mindenben segít és mindenkit meghallgat, cserébe őt is meg kell hallgatniuk. Többnyire vidám, ha valaki mégis elrontja a hangulatot ő átveszi a rosszabbat. Megbízik mindenkiben, de aki elárulja, annak számára nincs második esély.
Szereti az állatokat, megtartani és gondoskodni róluk viszont már nem az ő asztala. Ha szorult helyzetbe kerül vagy ha esetleg valamin rajtakapják ő kézségesen vállal minden büntetést, nem riad vissza semmitől. Nincs az a dolog, ami rosszabb lehetne annál, amit ő átélt.
Kedvenc elfoglaltsága az izgalmas könyvek olvasása vagy éppen a varázslatok gyakorlása.

       apróságok

mindig ||
-társaságban lenni
-varázsolni
-viccelődni
-kiállni igaza mellett
-a tavasz megjövetelének illata
-csokoládé

soha ||
-hazudni
-ha eljátsszák bizalmát
-halálfalók
-fülviasz ízű drazsé
-ha nem veszik komolyan, amit mondani szeretne

dementorok || Legrosszabb emléke, azaz mikor szénné rombolták házukat, anyja és apja halála.

mumus || apja és anyja, mikor őt hibáztatják halálukért

titkok ||
-lelkiismeret-furdalás(apja haláláért saját magát okolja)
-fél a bohócoktól
-magára hagyta húgát egy griffendélessel, barátkozási célból

rossz szokás ||
-nem bírja megállni hogy ne szemezzen azzal a lánnyal, aki tetszik neki
-ha zavarba van nyakának szélét dörzsölgeti
-forrófejű
-végszükség esetén nagy lesz a szája
-szókimondó
-nem elsősorban türelmetlen

       a család


apa || Marcus Lawrence; 40 ; aranyvérű (elhunyt)
anya || Angeline Dronlight ; 37 ; aranyvérű (elhunyt)
testvérek || Caline K. Lawrence ; 16
családi állapot || egyedülálló
állatok || nincs


       külsőségek

magasság || 180 cm
tömeg || 65 kg
rassz || európai
szemszín || tengerkék
hajszín || gesztenyebarna
különleges ismertetőjel || Arcának bal felén az orrától nem messze található egy kis anyajegy.
kinézet || Középhosszú, barna, legtöbbször egyenes hajú férfiú(kivétel a reggeli ébredés vagy az elfelejtett kócok kifésülése). Magas és karcsú, elmondások szerint jól áll neki a mosoly, bár ő erről másképp vélekedik.
egészségi állapot || egészséges


       a tudás

varázslói ismeretek || Kedvenc tantárgya a Sötét Varázslatok Kivédése, bár Bűbájtanban is jeleskedik. Ezen felül negyedik évfolyam végén elért eredményei: 2 Kiválót szerzett: bűbájtanból, sötét varázslatok kivédéséből , valamint 5 Várakozáson felülit: számmisztikából, rúnaismeretből, gyógynövénytanból, legendás lények gondozásából, átváltoztatástanból.
mugli képzettségek || az évek során haladó szinten basszusgitározik.
pálca típusa || 14 hüvelyk, tölgyfából készült, főnixtoll magja díszeleg belsejében.
különlegesség || Másodévtől McGalagony professzortól külön órákat akart venni annak céljából, hogy ő is magára tudjon ölteni egy állatot. A professzor vonakodott a plusz óráktól, így egy gyakorlottabb ötödéveshez küldte őt, akinek a neve Simon Reynolds. Minden nap egyeztettek időpontot és legalább egy órát rászántak minden apró részletre. Simonnak csak annyi volt a szerencséje, hogy szülei mindent megtanítottak neki az animágiáról, csak azért tudja már most magára ölteni egy   Afgán róka alakot. Gil kicsit irigy is volt rá, de egyben büszke is, hogy ő lehet a tanítványa. Ez egészen negyedév végéig így is ment, azonban a diák már elvégezte az iskolát, de megígérte neki, hogy be fog járni hozzá és fejlesztik tovább. Gil átálvozásával csak annyi volt a baj, hogy alakváltásnál megmaradt emberi arca.
Patrónusa egy mosómedve.


       szerepjáték-példa

* A sikeres vizsgák és Voldemort halála után végre a második évfolyamba léphettem. Boldogan és büszkén léptem be a Nagyterembe, ahol megpillantottam három ismeretlen ismerőst. Az egyikről sokat hallottam, az a bizonyos villám alakú sebhely sokat mesél ám. Sok embertől hallottam már erről a fiúról, és tetteiről, többek közt azt is, hogy ő ölte meg a Sötét Nagyurat. Csak biccentettem feléjük, ők viszont el is iszkoltak rögtön. A szobámban rendet raktam, ahogyan az tőlem telhet. Teltek a napok, a bajok pedig gyülekeztek. Az írás a falon, amit vérrel írtak és az az ijesztő tény, hogy egy diákot ledermesztve találtak meg valahol. *
- Hogy mik vannak... - * Félelmemet semmiképp nem mutattam meg a mellettem lévő Frednek, akin látszott, hogy ő is meglepődött a dolgon. A falfehér arcából nem sokat lehetett kivenni, főleg azt nem vajon fél-e. Próbáltam magam magabiztosnak és erősnek titulálni, holott féltem megmutatni azt, hogy mi lesz akkor ha az a bizonyos dolog engem is megtalál. A délutánt húgommal együtt töltöttük, nem ment neki valamelyik varázslat így megpróbáltam neki megmutatni egy olyan helyen, amerre az épeszű emberek be nem teszik a lábukat, vagyis Hisztis Mirtil mosdójába. Pálcáját a megfelelő irányokban lengettem, majd megértettem vele, hogy nem a legkönnyebb dolog úgy varázsolni ha közben hadarja az ember a varázsigét. A hisztis szellem nem hagyott minket, a falakban furcsa hangokat lehetett hallani, ami kevésbé volt biztató számomra. Ajánlották, hogy ne mászkáljunk egyedül kint és én pedig olyan helyre jöttem, amely az iskola legelhagyatottabb része. Gyorsan megmutattam ugyanazt a mozdulatsort, aztán készültünk menni, de Mirtil az utunkba állt és fennhangon beszélni kezdett hozzánk. *
- Most nincs erre idő, Mirtil, engedj ki minket! - * Csak annyi volt a szerencsénk, hogy szellemből volt a leányzó így át tudtunk surranni közvetlenül rajta. Az ajtón kirohantunk, a folyosón jobbra elfordultunk amerre a vándorló lépcsők voltak, hátulról viszont valami közelített felénk, valami hatalmas és a padlót csúszott. *
- Menekülj! - * Hangon ijedt volt, de mégis bátor. Ha meghalok legalább dicső szívvel teszem ezt, megmentettem testvéremet. Az ajtó közvetlen mellettem kinyitódott, én pedig az ott található üvegdarabban megláttam egy szemet. Egyszer pillantottam bele, mégsem tudtam levenni a tekintetem róla, aztán már nem láttam már semmit. Kezeimmel moccanni sem tudtam, olyan volt, mintha hirtelen elájultam volna, szemeim mégis nyitva voltak. Úgy éreztem, mintha testemet elhagytam volna. Sokáig tartott ez így, azonban valaki beleöntött valamit a számba, amitől a végtagjaim, majd később egész testem újra életre kelt. Caline és Fred mellettem ültek, a Gyengélkedőn voltam. Miután testvérem meglátta, hogy életben vagyok szorosan átölelt, karjaimat viszont csak nehezen tudtam normálisan irányítani. Későbbi elmondások szerint ismét Harry volt az, aki megmentette a Roxfortot és ezáltal az iskola bezárásának elméletét is kizárta. *