* Minden olyan szokásosnak indult, mint minden átlagos napon: Szemeit csipától telve kinyitotta, majd a vöröses takaróból - ami már félig a földön volt - kiszállt. Miután végzett az ágy megigazításával a gondosan oda készített pohár víz felé nyúlt, ami különösen felforrt, bár egy ilyen szédítően meleg éjszaka után cseppet sem csodálkozott rajta. Kezében a pohárral a mosdók felé vette az irányt, ahol kiöntötte és újratöltötte, szájához emelve lehűsítette torkát. A reggeli zuhanyzás számára elengedhetetlen. Törölköző hiányában kikászálódott a zuhany alól, a fiókjában lévőt pedig kikapta és megtörölte testének minden kis porcikáját. Magára húzta az iskolában használatos egyenruhát és nem hanyagolta a vörös és fekete színben úszó talárt, amin a Griffendél jelvény díszelgett. Megtapogatva a szíve táján lévő zsebet meggyőződött arról, hogy pálcája a helyén van és semmit nem felejtett el. Úgy tűnt kész van, így a kikészített pergameneket, könyveket és tintát felkapva indult a szoba bejárata felé, amit nehézkesen ugyan, de kinyitott. Fejét oldalra hajtva figyelte a lépcsőfokokat, a végén még összetöri a tintát és odavész minden jegyzete, amit magával cipelt. Útközben ugyanekkor jött le a másik emeletről egy lány, aki valószínűleg a szépségével sikerült úgy hatnia rá, hogy ne figyeljen oda lábaira csak rá. *
- Jó reggelt, Giles! - * a Klubhelyiségből kilépve a Kövér Dáma szólította meg halk, csengő hangján az ötödévest. Egy pillanat erejéig visszafordult, biccentett egyet és ment tovább, lépéseit szaporábban véve, nemsokára elkezdődik a mai nap első órája. Minden a szokásosnak tűnt, Gil a lépcsőket szedve végre elért a főbejárat csarnokához, az alagsor felé vette az irányt, ahol a Mardekár háznak és a Bájitaltan óráknak volt a helyük. Lazán szaladni kezdett, még épp időben ért be, még egy perc és elkésik Travis professzor órájáról. Elfoglalva saját helyét pakolta ki a kellékeket. Szeme sarkából mindenkit jó alaposan végignézett. Egyik diákban sem volt semmi izgatottság, pedig jól tudták, hogy a mai nap utolsó óráján egy újabb különleges gyakorlatban lesz részük. Az izgalom őt viszont átjárta, a padon elhelyezett pálcájára tekintve belezuhant a tavalyi év eseményeibe.
Az ottani nap reggele is hasonlóan indult, minden csendben és jól, az órák többségén a vizsgákról beszéltek, Giles-t ez a téma viszont egyáltalán nem érdekelte, a padra könyökölve nézett ki a szabadba és szemlélte a kék eget. Bájitaltan órán kotyvasztottak valamit, háta mögött valakinek sikerült is felrobbantania. Próbált volna segíteni, ha jó lenne ebből a tantárgyból, de nem túlzottan jeleskedett belőle. A bájitalfőzés próbálkozást egy részletesebb leírás követte, aztán vége lett az órának, mindenki csörtetett ki a teremből.
Épp hogy csak észrevette a pálcáját forgatta fel-le, az órának vége. A jelen eseményeibe esett ismét, könyveit kezébe vette és a professzornak egy biccentést követően távozott a teremből. Kiérve a tanteremből néhány, nála kisebb évfolyamú Mardekáros szeretett volna szórakozni vele, készen állt előkapni pálcáját, de ekkor Bájitaltan tanára lépett oda és hessegette el őket, a Griffendélesnek pedig ajánlotta, hogy menjen fel, nem biztonságos egyedül mászkálni idelent. Bólintott egyet, semmi kivetnivalója nem volt benne, pedig szívesen móresre tanította volna azt a pár zöldet. A lépcsőkön egyre hangosabban lépett, ismerős arcokat ne látott, sem pedig évfolyamtársakat. Valószínűleg már kint vannak az üvegházban, így hát nem habozott, a főbejárat ajtaját kinyitva haladt a kert felé. Bimba professzor a mandragórákat választotta aznapi  tananyagnak, így hát elkerülhetetlen volt a  sikoly, amikor kihúzták a cserépből és egy nagyobba rakták, persze mint mindenhol ebben az évfolyamban is voltak kevésbé tűrőképes diákok, akik elájultak vagy épp csak rosszul lettek a hangtól. Tanácsok a használatára, majd az óra vége. A barnahajú diák ismét elbambult, de most még időben észbe kapott és indult a következő órára. Hallott egy kevés suttogást a Sötét Varázslatok Kivédése óráról, amitől az arca falfehérré vált, majd szóba került Piton is, amitől gondolatában megszólalt az illető hangja: "Addig ne merészelj a szemem elé kerülni, míg el nem sajátítottad!" A szavak mélyen elméjébe hatoltak, egy fejrázással próbálta orvosolni. Továbblépett, Átváltozatástan következett. Újabb mondatok kerültek a mélyből a felszínre, miközben McGalagony professzor óráját tartotta és varázslatot mutatott be. "VARÁZSOLJ! Gyerünk, szedd össze magad végre!" A hang ordított, mégis úgy tűnt, hogy csakis kizárólag Giles hallja, még padtársa sem mozdította meg fejét, csak a feladatra figyelt. Mindenki kapott maga elé egy poharat, amiből egy állatot kellett formázniuk. Az ötödéves előtt is volt, talárjának belső zsebéből kihúzta varázspálcáját, a kívánt három koppintás a pohárra, majd a varázsige. *
- Canis Transformatus! - * Az egész terem visszhangzott, az összes diák egyszerre kiáltotta el magát. Megjelentek pókok, kisebb élőlények, Giles-nak egy macska olvadt ki a tárgyból. Az előadás hamar véget is ért, a tanárnő pedig mindenkit kért, hogy a jószágokat változtassa vissza az első évfolyamban tanult varázslattal. Mindenki így is tett, az állatokból hamar ismét pohár lett. Főszereplőnk most már nem egyedül indult útnak, egy háztárs társaságában haladtak a Nyugati szárny felé, ahol a mai nap utolsó órája és egyben Giles félelme is érvényesült. A tanterembe lépéskor Piton a tekintetét egészen addig nem szegezte a barnára, míg az elé nem állt. *
-P...Professzor...Készen állok a gyakorlatra. - * Hebegte halkan, miközben a vele haladó helyet foglalt az egyik padnál. *
- Na ne mondja. És egészen idáig erre kellett várni? - * Hangja lekezelő volt, mint mindig. Lassan fordult a tanulóhoz, fejét felemelve nézett rá, mintha ő kisebbrendű lény lenne nála. * - Egyébként pedig tudtam róla, felesleges volt még egyszer megemlíteni. Flitwick mondta, hogy... - * Ebben a percben összekulcsolva kezét, szemeivel pedig undorodva tetőtől talpig megnézte. * - nagy nehezen, de megtanulta előidézni.
* Egy lenge kézmozdulattal invitálta be a többi tanulót is, akik kint ácsorogtak, valószínűleg azért, nehogy Piton leordítsa a fejüket. A professzor kellékeket keresett a polcokon, természetesen pálcájával tolta el vagy épp vette ki őket. Giles nem igazán értette ez a hozzáállást, hiszen a többi tanár mind elismerő volt vele szemben, mikor elmondta vagy épp teljesen véletlenül szóba került, hogy egy év alatt elsajátította a patrónus bűbájt. Szisszent egyet, majd mikor Piton erre oda is kapta a fejét próbált úgy csinálni, mintha nem ő tette volna. *
- Óra után kénytelen lesz bemutatni patrónusát... nekem. Ne merje elrontani. Ha mégis megteszi, következmények várhatóak. Reménykedjen benne, hogy a bűbájtan tanárának jelenléte segít nem elrontani a varázslatot.
* Az alattomos vigyor arcára kiült, majd a helyére uszította a diákot, az óra elkezdődött. Szegény srác egész nap emiatt aggódott, most pedig még meg is fenyegették, ráadásul be is kell mutatnia egy olyan tanár előtt, akit mindig is utált. Na jó...nem mindig. Az eset előtt közvetlen volt egymással a viszonyuk, igaz, Piton utálta a Griffendéleseket, mégis Giles csak túl szigorúnak nézte, de igazságosnak is vélte azt, amit csinált.
Az óra elkezdődött, a barnahajút cseppet sem érdekelte mit magyarázott a tanár, csak a pálcamozdulatra és a varázsigére tudott koncentrálni, minden más hangot maga körül kizárt, Flitwick mindennapos mondatát idézte fel magában és szerette volna ha ez így is történik. "Meg kell tanulnod védeni magad a dementortól! A dementor a félelemből táplálkozik, a rossz emlékekből, alattomos módon a tudatod felszínére hozza és belelök a történtekbe, a hangokat a fejedben lejátssza újra és újra! Ha nem tanulod meg, könnyen a szörny áldozatává válhatsz!"
Szemeit félig meddig becsukta, elég idő volt arra, hogy mindent végiggondoljon. Mikor másodéves volt, egy elég különös házi dolgozatot kapott Legendás Lényeg Gondozásából. Ki kellett választaniuk egy lényt és leírni róla mindent, amit csak tudnak két oldalon keresztül. Noha ez szép is lett volna ha Giles hallgat Dumbledore professzor tanácsára és nem megy ki az iskolából. Persze nem szeretett volna semmi rosszaságot csinálni, csak egyszerűen nem hitt annak, amit hallott. Nem hitt a dementorok létezésében, ezért is mondta a diáktársainak, hogy azok biztosan csak elvarázsolt boszorkányok. Pergamennel és tintával a kezében indult neki a Tiltott Rengetegnek, ahol patahangokat hallott, méghozzá nem is keveset. Lelkesen szaladni kezdett a hang felé, mit sem sejtve arról, hogy mekkora kalamajkába fog keveredni. Megtalálta a kentaurokat, három állt egymással szemben, az arcukon a félelem minden elképzelhető jele kiült. *
- Biztosan ezek is a pletykák miatt vannak ennyire oda…Bár nem tudtam, hogy a kentaurokat ennyire be lehet csapni... VÁRJATOK! - * Mondandója közben felemelkedett az elfoglalt búvóhelyről, s a kentaurok a háta mögé néztek, majd nyüszítésekkel egyetemben rohanni kezdtek. Giles csalódott volt, pedig  ő csak le szerette volna rajzolni őket és a szokásaikról írni. Most írja azt bele, hogy a kentaurok pletykás lények?  Eszében sem volt az, hogy esetleg nem tőle, hanem a háta mögötti lénytől rohantak el fülüket-farkukat behúzva.
Mindeközben Flitwick professzor az esti őrjáratozás közben fedezte fel a fiút, aki berohant a tiltott területre. Mérgesen elindult felé, rohanni kezdett, bár ez egy normális embernek sima járást jelenthetett. Elért a rengeteg széléhez, ahol pálcáját előkapta és indult befelé. Nem látott egyetlen egy diákot sem, csak dementorok köröztek fent az égben és egy pedig itt lenn. Egy hangos ordítás következett. Gilest a csuklyás fenevad a nyakánál megragadva kezdte kiszívni belőle az életerőt. Melyik dementornak ne lenne csábító ajánlat egy olyan gyermek, aki a poklok poklát is megjárta, ráadásul alig hogy feldolgozta a történteket? A professzor épp hogy a hatáskörébe tudott érni a dementor csókja előtt. Elkiáltotta magát, majd egy fehér fény közelített a szemben lévők felé. Gyors volt és erős, bár a nagy adag fénytől a másodikos hátraesett, de legalább az élete megmaradt és "csak" pár csonttörés volt az ára. A kis Griffendéles mindeközben újraélte minden fájdalmát, az összes felvetített kép, amit  aznap átélt, a halálfalók kacaja, az anyja és húga sikolyai, apja holtteste...egyszóval minden.
Egy lenge pálcamozdulattal kivitte a diákot a rengetegből, a gyengélkedőig lebegtette,  majd Madam Pomfrey-t megkérte, hogy gyógyítsa meg. Lelkiismerete azt sugallta ne adjon neki büntetést, ezért azt füllentette, hogy Giles leesett a lépcsőn. Miután minden csontja a helyére került kinyitotta a szemeit, majd kérdőre vonta a gyógyítót. *
- Mázlid volt, kölyök. Flitwick professzor megtalált téged és felhozott ide. Még a mai napig sem értem miért kell szaladgálni a lépcsőkön, látod milyen nagy balesetet okozhat?!
* A kép hirtelen változik, egybefolyik saját alsó testével és a nővel. Felvillanó képek, ahogyan Giles kereste tanárát, de  sehol nem találta, nem értette miért bujkál előle, hiszen ő csak köszönetet szeretett volna mondani neki... Nem találta meg. Elkezdett nyomozni a tiltott rengetegben történt dolgok végett, a csuklyás sötét lény végett, amely kiszívta belőle minden boldogságát és tört ki belőle a zaklatottság, szomorúság. A könyvtárban éjjelig nyomozott, míg meg nem találta a szót, mellette pedig a képet, amelyben ezidáig nem hitt: dementor.  *
- LAWRENCE!
* Piton hangja szinte a semmiből csapott le, mikor felszólította a Griffendélest a kérdésének megválaszolása mivoltából. A fiú nehezen, de visszaszökkent a jelenbe, majd megrázta a fejét, fogalma sem volt a kérdésről, még csak azt sem tudta mi is volt az. Fenyegető szavak ezrei landoltak Giles ölébe. Nem érdekelte őt a tanára, tudta, hogy már elásta magát és hiába is mondott volna jó választ belekötött volna. Az óra után lehetősége lesz visszanyerni a bizalmát. A padra készített pálcáját lecsúsztatta a combjaihoz, majd úgy kezdte el forgatni, hogy Piton még véletlenül se lássa meg. Ez a pálca annyiszor segített már neki...De ez a pálca volt az, ami miatt tanára elvesztette bizalmát benne. Negyedéves volt, szeretett az iskolában lenni. Az újonnan érkezőknek ő is segített tájolódni és megmutatni a Griffendél ház minden apróságát. Minden tantárgyból, amit tanult próbálta a legjobb eredményt kicsikarni magából. Év vége volt, vizsga előtti időszak. A tanárok nem vettek újabb anyagot, kiválasztották a legérdekesebbet vagy épp a legszórakoztatóbbat, amit már vettek ugyan, de a diákok rekeszizmait jól megdolgoztatták. Piton sem cselekedett másképp, bár ez mindenkit meglepett. A tanterembe lépéskor egy szekrény előtt állt, ami le volt zárva, de valami benne erősen dörömbölt és meg is mozgatta olykor hol jobbra hol balra. *
- Mozogjanak, egy-kettő! Mindenki bent van? Aki nem, azt tudom sajnálni. Nos. Ebben a szekrényben egy mumus van elzárva. A mumusról annyit kell tudni, hogy alakváltó. Mindenki azt a dolgot látja benne, amitől a legjobban fél. Ezt teszi a mumust olyan...félelmetessé. - * Mondatai közben a bútor egyre vadabbul mozgott és egyre gyakrabban. Néhány gyengébb idegzetű diák meghátrált, néhányan pedig várták a rájuk háruló feladatot. * - Ezt a lényt egy egyszerű, de annál több koncentrációt igénylő varázsigével lehet lefegyverezni. A legnagyobb fegyver, amit ellene lehet használni nem más, mint a nevetés. Tehát olyan dologra kell gondolni, miközben kimondjuk a varázsigét, amit nevetségesnek találunk, mármint maguk. Az önök kicsinyes fantáziájukon nem tudok röhögni, úgyhogy nincs más hátra, mint hogy elmenjek. A varázsige... - * Ezzel a mondattal be is fejezte, egy Mardekáros lányt húzott a szekrény elé, de még nem nyitotta ki. Egészen az ajtóig battyogott, majd onnan félig megfordulva kinyitotta a tárgy ajtaját.  * - Comiculissimus. * - Nyögte ki akaratlanul a varázsigét, a tanterem ajtaját pedig bezárta, miután távozott. A mumus egy farkas alakját vette fel, a lány, nevén Lisa pedig pálcáját elővette és kimondta a varázsigét. A farkas száját egy kötéllel befogta, lábán pedig görkorcsolyák jelentek meg. Az összes jelenlévő zöld házba tartozó hahotázásba kezdett. A többiek cinikusan felszisszentek, egy Hugrás lépett ki a kisebb tömegből, akinek a mumus egy gonosz törpe alakját vette magára. A sárga házas, nevén Dian megszeppenve állt, a törpe támadni kezdett, de egy fiú, aki szintén Hugrabugos volt elé ugrott és a varázsigét elordítva egy hatalmas cipőben találta magát az alacsony termetű jószág testét magára öltő mumus. A Mardekárosok távoztak, a Hugrások szintén. Gilesra került a sor. A cipő hirtelen egy fekete gömbbé változott, abból pedig kinőtt egy foszladozó csuklyájú dementor. A Griffendéles besokkolt, a többiek nem tudtak moccanni, nem tudták mi ez. A csuklyába bújt mumus ugyanazt a hatást érte el, mint eredeti társa. Egyre közelebb szállt a fiúhoz, aki pálcát meresztve állt ott, majd összecsuklott. Mintha egy kegyelemdöfést kért volna állt ott meggyötörten, ugyanaz zajlott le benne, mint másodikban. Arcáról a halvány mosoly felbomlott, már csak a halottra emlékeztető sápadtság maradt arcán. A lányok sikoltoztak, a fiúk ledermedve álltak és néztek. A mumus már majdnem alkalmazta a dementor csókját, ami bizonyára olyan hatásos is lehet, mint az eredeti. Ajkaihoz már majdnem hozzáért, mikor az ajtó sarkából egy szemvakító fényesség tört ki, egy alakzatot formálva magából. Nem volt ereje megnézni, csak gyengén összeesett, a mumus pedig visszarohant a szekrénybe. *
- Vége az órának!
* Piton hangjára felkapta a fejét ismét, akkor hát eljött az ideje, hogy megmutassa patrónusát. Felállt a padból, majd közelebb lépett tanárához. A fekete hajú hátrébb lépett, majd pálcájával a szekrény felé mutatott. Ez volt az, ami negyedikben is majdnem megölte, de akkor is megmentette valaki. Közelebb lépett felé, majd észrevétlenül Bűbájtan tanára is bejött a terembe, hogy lássa mit ért az az egy év gyakorlás. Egy erőszakos pálcamozdulattal Piton kinyitotta a zárat. Az ajtó lassan nyílt, egy ideig semmi gyanúsat nem lehetett észrevenni, csak akkor mikor az ravasz módon felrepült az égbe, dementor alakját felvéve, így Giles-nak még felkészülni sem volt ideje. *
- Ne... - * Magas hangon szólalt meg, ledermedve állt ott, mint akit megátkoztak. *
- Ez lenne az? A nagy patrónus? - * Lekezelő stílusban tekintett le a tanárhoz, aki nem reagált rá, csak nézte a fiút. Azt remélte, a megbeszéltekhez tartja majd magát. Giles talárja alól remegő kézzel kivette a pálcáját, nyelt egy hatalmasat és becsukta a szemeit. Magát látta, ahogyan keservesen próbálja előidézni a patrónusát. Minden nap órák után két egész órát gyakorolt a tanárával, de csak egy fehér ködszerűség jött ki belőle. *
- Expecto Patronum!
* A pálca hegyéből nem tört ki semmi, így a dementor közelebb mert szállni. Két csontban úszó kezeivel hozzáért az arcához, Flitwick közelebb akart lépni, de Piton nem engedte. *
- Ha most nem tanulja meg megvédenie magát, mikor fogja?!
* Most úgy tűnt Piton is aggódik a fiúért mégsem tett semmit. A törpe professzor mindeközben előhúzta pálcáját, s már használni is akarta volna ha nem látja meg, hogy Giles nem adta fel és újra nekivág. *
- Ex... - * A két betű, amelyben bizonyíthat mások előtt. * - pec... - * A fél szó, amely megnyugvást okozhat lelkének. * - to... - * A patrónus, amely magára egy állat alakját vette fel az utolsó gyakorlásnál, s  előbújt a fiú pálcájából. * - PATRONUM!
* A kéz eltűnt a vállakról, a fájdalom úgyszintén, húgát képzelte el, amikor együtt játszottak a kertben, s milyen jó, hogy ő még él. Viszont nem csak őt, szülei is csatlakoztak hozzájuk, s egy olyan képet vetített maga elé, amely egy fényképre hasonlít. A fehér köd megjelent a pálca hegyéből, de nem öltött alakot, csak úgy tűnt mintha pajzs lenne. Giles a földre esett, de tovább folytatta, mindaddig, míg vissza nem zárta a helyére a mumust. Elmélázva nézett hátra, s nagy levegőket vett. Piton arcáról az ijedtség eltűnt, egy kisebb fintor alakult ki rajta. *
- Hát ez...ez volt a legborzalmasabb patrónus, amit valaha láttam. Ezért kellett itt maradni? Hogy lássam ezt a félresikerült varázslatot?
* Piton feje egyre vörösebb árnyalatba bújt és egyre hangosabban beszélt, szinte már ordított. Talárját kezével elrántotta, majd az ajtónál megállt és vetett egy pillantást Gilesra, akinek beleremegett a keze, míg fel tudott kelni a földről. Piton szavai ismételten a fejébe hatoltak. Szemöldökei szemeihez húzódtak, majd a szekrény elé állt, pálcáját erősen tartva maga előtt. *
- Alohomora!
* A varázslat hevességétől az ajtó kicsapódott, rajta pedig kiszállt ismét a mumus, dementor alakot öltve. Giles magabiztosan tartotta a pálcát, majd két suhintás közepette dühösen meredt rá. *
- Sok időmbe telt míg megtanultam, ne hagyj cserben! Expecto Patronum!
* A fehér gömb ismét kiszabadult, de most nem maradt rajta, szétnyúlt, majd a gömbből hirtelen egy test lett, majd feje is formát vett, egy mosómedvéét. Pálcáját megrántotta, majd a kis fehér nekirohant a dementornak, aki most még hevesebben esett a szekrénybe. A mosómedve visszahúzódott és újra csak a pajzs látszódott, majd az is szépen köddé vált. Giles lihegett, a tanárokhoz fordult, majd a földre huppant. Jelenleg annyi ereje sem volt, hogy megmoccanjon, így csak a reagálásokat várta, de főként Pitonét. Látta Flitwick arcvonásain, hogy legszívesebben tapsolna örömében, de megvárta míg a másik fél megszólal, Piton viszont nem moccant, még pislogni sem pislogott. *
- Egy mosómedve? - * Szólalt meg végre, majd az ajtótól ellépett, arcvonásai undortól teltek voltak. * - Illik a jelleméhez...szánalmas. Menjen a hálókörletébe, azonnal.
* Mindkét fél ilyesmi reagálásra számított, úgyhogy hallgattak is szavaira. Flitwick úgy viselkedett mint egy elsős, akit most kaptak rajta, miközben csínyt csinált ment lehajtott fejjel, mintha szégyellné Giles teljesítményét. Miközben az SVK tanár elhagyta őket, a kistermetű professzor hangos ujjongásba kezdett. *
- Na, de csak nyugodtan, ne szálljon el magától, bár be kell vallani szép teljesítmény...fejlesztheti még bőven...De azért örülök, hogy Piton professzor nem harapta le a fejét. Viszlát holnap az órámon.
* Szavait mosolyogva mondta el, az utolsó szavak pedig mintha viccet mondott volna, olyan hangsúlyban hangzottak el. Giles nem szólalt meg, csak biccentett egy hatalmasat. Gondolta, hogy nem lesz Pitonra nagy hatással, nem kedvelte, de ez kölcsönös volt, mégis...mintha ebből a sikerélményből hiányzott volna valami. Megrázta a fejét, majd elindult a Griffendél hálókörlete felé, ahol barátainak és szobatársainak elmondott mindent, ami történt, ők pedig meglepetten hallgatták. Kérlelték, hogy mutassa meg neki, de ő csak egy hatalmasat sóhajtott és holnapra halasztotta a dolgot. Valószínűleg pontosan elég erőt fektetett bele ahhoz, hogy teljesen kifáradjon. Felszaladt a lépcsőkön, a székre dobta a talárját, a pálcáját pedig az ágya melletti éjjeli szekrényre helyezte és belehuppant az ágyba. Szemei rögtön leragadtak, de nem félt. Tudta, hogy immár egy másik barátja is vigyáz álmára, aki nemrég segített neki bizonyítani. *